Felhasználók véleménye

Könnyű alkalmazás a körtésben

Az Erwiphage kellő odafigyeléssel (hűtő tárolás) könnyű alkalmazást tesz lehetővé , és így hatékonyan beépíthető a permetezés technológia elemeibe.

Az Erwinia amilovora elleni védekezésben mi az alábbi technológiát alkalmaztuk a 2012.-es évben:

– a lemosó permetezésnél minél magasabb dózisú rézkészítmény rovar és gombaölővel kombinálva.
– a zöldbimbós állapotig még egy ” rezes kört” elvégzünk, mintegy feltöltve a fás részeket ( gallyakat, ágakat,vesszőket) rézzel.

Cégünknél a legfogékonyabb fajta a Clapp kedveltje, így ezt a fajtát jelelöltük ki az Önök által forgalmazott Erwiphage készítmény alkalmazására.

– az első permetezést virágzás kezdetén 2012.04.18.-án,
– a második permetezést teljes virágzás idején 2012.04.26.-án ,
– végül a harmadik permetezést sziromhullás idején 2012.05.08-án végeztük el az Önök által megadott technológia alapján.

Ebben az időszakban sem fertőzött virágokkal, sem hajtásokkal nem találkoztunk a Clapp kedveltje fajtánál. A többi körte fajtánál kisebb-nagyobb mértékben a másodvirágokon viszont jelentős fertőzési potenciál alakult ki. Az Erwiphage alkalmazásával úgy gondoljuk, hogy jelentős virágzáskori fertőzéstől óvtuk meg a kezelt területeket. Más készítményeket is alkalmaztunk már a tűzelhalás megelőzésére, de sajnos a kezelhetőségük ( vízoldékonyság, keverhetőség stb. ) nem volt megfelelő. Az Erwiphage kellő odafigyeléssel ( hűtő tárolás) könnyű alkalmazást tesz lehetővé , és így hatékonyan beépíthető a permetezés technológia elemeibe.

Csengő Miklós

növény védelmi szakmérnök Pyrus-94 Kft., Alsóbereczki

 

Szaktanácsadó javasolta utolsó esélyként, és bevált!

Alma ültetvényünkben a gondos és szakszerű kezelések ellenére megjelent az Erwinia nevű betegség. Az ismert védekezések ellenére a fertőzöttség olyan mértékű lett, hogy már a kevésbé fogékony fajtákon is jelentkeztek a betegség tünetei.

 

Szaktanácsadónk javaslatára utolsó esélyként megpróbálkoztunk az Erwiphage alkalmazásával, melyet addig még nem ismertünk.

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a szert virágzáskor kellett volna kijuttatni, tehát sokkal korábbi fenológiai fázisban, hiszen a mi ültetvényünkben a termés már un. zöld dió nagyságú volt. Ennek ellenére már az első kezelés után tapasztalható volt a változás, hiszen megszűnt a baktériumos váladék képződése. A második alkalmazást követően már az is szembetűnő volt, hogy nem növekedett az elhervadt hajtások száma, mígnem a harmadik adag Erwiphage kijuttatásának eredményeként egyértelműen megállapítható volt, hogy a rohamosan terjeszkedő fertőzés megállt.

Ennek a szernek köszönhetően sikerült megvédenünk a 16 hektáros almaültetvényünket a betegséggel szemben, amelyre esélyünk a kezeléseket megelőzően nem volt.

Szabóné Palcsu Eszter

Újfehértó

 

Metszés helyett… a Jonatán védelmében

4 hektáros gyümölcsösben, amely főleg jonatánból áll, először metszéssel próbáltam csökkenteni az Erwinia fertőzését. Néhány nap után azt tapasztaltam, hogy a fertőzés újra támad, és képtelen vagyok csonkolással megszüntetni a tűzelhalás továbbterjedését.

Ekkor kaptam a hírt az Erwiphage nevű készítményről, melyet az ajánlott háromszori ütemben juttattam ki a fertőzött területre. Örömmel tapasztaltam, hogy megszűnt a fertőzés és a mézgásodás is. A későbbiekben ezt követően minimális fertőzést tapasztaltam a gyümölcsösben.

Ajánlom, hogy minél többen próbálják ki ezt a védekezési formát a tűzelhalás ellen.

Varga Miklós
Levelek

 

Sikeres alkalmazás a birsben!

Birsültetvényünkön évek óta küzdöttünk a foltokban megjelenő fertőzések ellen.

A 2012 évben megelőző jelleggel kipróbáltuk a készítményt. A többszöri permetezés hatására minimális fertőzést találtunk. A tüneteket mutató ágakon is valószínűleg moníliás fertőzés okozta a hajtások elszáradását.

A 2011 évhez képest jelentősen visszaesett a fertőzött egyedek száma.

Várjuk az idei évet, biztos vagyok benne, hogy a 2012-es évhez hasonlóan sikerrel alkalmazzunk az Erwiphage-ot!

Kovács László

Nyárlőrinc

 

Az interneten találtam rá az Erwiphage-ra

Az 1997-ben telepített 1797 m2,  belterületi  almáskertünk K-Ny fekvésű.

5 sorban intenzív almával van beültetve, komoly veszélyforrással az É-i  oldalon. A szomszédom kertjében sok hagyományos alanyú alma- és körtefa van, aki ezeket a fákat soha  nem permetezi, rajtuk  tenyészidőben szinte minden kórkép felfedezhető( tenyészidőn kívül az Erwinia most is)

  1. május hónapban főleg a Idared és Jonagored fákon, de elvétve a Royal Gálákon is észre vettünk kórképeket.

 

Jól megfigyelhető volt, hogy különösen a szomszéd fájának vonalában levő közben volt igenerős fertőzés.  Legjobban megbetegedtek az Idared, Jonagored, kevésbé a  Royal Gála és Greniss fák.  Feleségemmel, megkezdtük eltávolítani a kórképeket. Közben internetes keresgéléssel rátaláltam az .Erwiphage készítményre és  megvásároltam 1 ha-ra valót.  A Jonagored fáknál már nem szedtük le az erwiniás  gócokat. 2x  permeteztük le az egész kertet, utána már csak az Idared, Jonagored   fákat. A második permetezés után láttuk, hogy csökkent az új megbetegedés . Ahogy ismételtük a permetezéseket, fokozatosan csökkent az új megbetegedés. Különösen szembetűnő volt a javulás a nem csonkított fáknál. Ezt azzal magyarázom, hogy a csonkításkor, a gócok leszedése közben, a beavatkozással tovább kentük a fertőzést.

Végezetül elmondhatom, hogy amilyen kritikus, lehangoló volt a kép májusban, ahhoz képest szüretre kialakult egy jó termés és minimális fertőzöttség, mára egy biztató jövőkép, amit elsősorban az Erwiphage-nak is köszönhetünk.

Szentes 2015. 02.04.

Czirbus Antal